7 órás kelést terveztünk, lévén a gépünk 11:10-kor indul Yogya-ba. Bíztam benne hogy egy óra alatt csak sikerül elkészülni, és lőn, csupán csak negyed órát tévedtem, negyed 9 körül sikeresen el is hagyjuk a szállodát. Negyed óra alatt kényelmesen elsétálunk a kedvenc indiai kajáldánkig, aholis magunkhoz vesszük az immáron szokásossá vált szerény, ámde annál táplálóbb reggelinket, egy-egy sima és sajtos roti formájában. Az utolsó dollárjainkból ezúttal frissen facsart mangó-, illetve ananászlevet veszünk, de csak mert még csak 9 óra, és egy igazi profi 12 előtt nem iszik, lévén elég neki a délután is arra hogy kellően becsavarjon, ha éppen ahhoz lenne kedve ;o)
9-kor már indulunk is a metróhoz, ami ilyenkor percenként jár, átszállással együtt is fél 10 körül már a Changin vagyunk. A metró a kettes terminálra érkezik, a gépünk viszont az egyesről megy, mely problémát egy gyors skytrain menettel hidaljuk át. Becsekkolásnál szinte senki, két perc alatt megvan az egész, és máris a kapu felé vesszük az irányt. Mire odaérünk, már megy a beszállítás. Az Air Asia szokásos A320-asa szinte kong az ürességtől, a 186 férőhelyes gépen jó ha 40-en vagyunk. Hogy ennek van-e bármi köze a december végi balesethez, amikoris a szinte ugyanezen az útvonalon közlekedő Surabaya – Szingapúr járat a tengerbe pottyant, nem tudom. Lehet hogy csak nem egy frekventált útvonal így hét közben, de ezek az ázsiaiak babonás egy népség.
Az út eseménytelenül telik, odaérve azonban egyszercsak feltűnik, hogy mintha erre már jártunk volna. És valóban, már a második kört tesszük meg Közép-Jáva déli része felett. Kból előtör a vészmadár, biztos az üzemanyagot eresztjük ki, mely kényszerleszállás előtt van szokásban. A kapitány azonban lehűti a kedélyeket, nagy a forgalom Yogya-ban, csak 30-40 perc múlva tudnak fogadni.
A jelzett idő elteltével annak rendje és módja szerint le is szállunk Yogyakarta nemzetközi repterén, mely kinézetre egy kisebb vidéki város vasútállomásának ha megfelel. Séta a terminálépületig, vízum beszerzése – lenne, ha a finnyás indonézeknek bármilyen évjáratú USA dollár megfelelne. De nem felel meg nekik, a durva anyjukat, csak a 2000 utáni, ezt pedig az egyik 20-asunk nem ugorja meg, úgy ’96 körül látta meg a napvilágot. Kislány bőszen mutogat az ablaka melletti tacepaóra, mi az ami ok és mi az ami nem. Vészmegoldásként marad tehát az euró, pedig csak és kizárólag ezért váltottam dollárt is. Szívás. Ráadásul abból is majdnem annyit kérnek mint dollárból, holott a paritás azért még messze. De úgy látszik ezek a hírek ide valahogy nem jutnak el.
Sebaj, túl vagyunk ezen is, gyerünk a csomagokért. Kifelé röntgen, nehogy valami csúnyaságot idehozzunk, de itt nem problémáznak a páleszen, szerencsére. A terminálból kilépve természetesen rögtön megrohannak a taxis hiénák, ámde szelíden lerázódnak, nekünk most taxi helyett repjegyre van szükségünk. És valóban, lévén a Kei-re, illetve –ről Jakartába szóló repjegyeket szokásunkkal ellentétben helyben terveztük megvenni, mivel az indonézek e téren is valahogy fordítva működnek, és náluk minél előbb veszed meg, annál drágább. Így hát az elmúlt két hónapban folyamatosan monitoroztam az árak alakulását, minek következtében is azzal a biztos tudattal léptem indonéz földre hogy itt a kedvező alkalom, ennél olcsóbb már biztos nem lesz.
Az ügyletet röpke fél óra alatt le is bonyolítjuk, gyerünk a szállodába. Taxira továbbra sincs szükségünk, lévén szokásunkhoz híven ha csak lehet, helyi busszal közlekedünk, lévén már ez is egy élmény. Csalódott taxisok sorfala között hagyjuk el a terminált, és szépen célbavesszük az éppen előtte (és csak egy kicsit balra) lévő buszmegállót, jegyet váltunk, és bebocsáttatunk. A viteldíj kettőnkre 7200 IDR, ám a látszat csal, nevetséges összegről beszélünk, a váltószám ez esetben nagyjából 0,02, vagyis kemény 150 Ft-ért jutunk el a szállodánkba, és ebben már egy átszállás is benne foglaltatik. Indonézia általában véve nem egy drága ország.
A busz igencsak vicces, szokásos DK Ázsia szerte használatos rozsdahalmaz. A megálló nem különben, egy nagyságrendileg egy méter magas platformról van szó, éppen a busz alvázával van egy szintben, melynek így nincs szüksége lépcsőre. Érdekes és egyedi megoldás. Az út nem rövid, majd’ másfél óra, ebből legalább fél a második buszra való várakozás. Útközben az utazóközönség angolul legalább pár szót tudó része, szám szerint két fő szóba elegyedik velünk. Meglepő módon mindkettő egész jól be tudja tájolni Magyarországot, de aztán kiderülvén hogy az egyik az USA-ban phd-zett, a másik pedig Ostravában tanult, ez már nem is olyan meglepő. Az már inkább az hogy itt ilyenekkel is lehet találkozni. K meg is állapítja, hogy itt mindenki ismeri Magyarországot, mely megállapítás az adott elemszámú mintán tesztelve igaz is, más kérdés hogy ez a bizonyos elemszám nem igazán számos ;o)
Az első buszra a végállomáson felszállva kényelmes ülőhelyünk van, ellenben a másodikon már heringeffektus, amit a légkondi nem is győz, így kellőképpen szétfőve és kitikkadva szállunk le róla. Innen már csak egy röpke séta a szálloda, gyerünk. Hopp, itt is van egy jóképű szupermarket, igencsak kreatívan Indomarket névre hallgat, rajta hát, kapaszkodjunk csak bele egy sörbe, ne támolyogjunk annyira. Már szinte a számban érzem a kellemesen hideg ízt, azonban komoly sokk ér: nem árulnak sört. Bizony, így jár az ember ha dőre módon elfelejti hogy muszlim országba érkezett, ahol az ilyesmi nem is annyira egyszerű mint amilyennek látszik. Így esett hát, hogy az első hatalmas vörös csillagot meglátva nem rettentem meg az önkényuralmi jelképtől, ellenben villámsebesen betértem a helységbe, melynek tetején díszelgett, lévén előképzettségemnek (és Pó apónak) köszönhetően tisztában voltam vele, hogy ez bizony a helyi illetőségű Bintang sör lelőhelyét takarja.
Szomjunkat így oltván, s új erőre kapván meg sem álltunk a szállodáig, azon belül is a medencéig, aholis hűsítő ananászkoktéllal a kezünkben terveztük meg az elkövetkezendő két nap programját, melyről remélhetőleg K hamarosan (holnap, mert ma már késő van, és holnap hajnali kelés, irány Borobudur napfelkeltét nézni) be is számol. Addig is, stay tuned! ;o)
