Gondolta volna valaki, hogy Isztambulban akkora hó esik hogy lezárják a repteret? Hát mi nem gondoltuk volna, ennek ellenére mégis úgy esett hogy esett, így pedig már az utunk legeleje is kalandosra sikeredett.

Nade hogy mégse in medias res kezdjem. Indulásunk napján még Pozsonyban volt jelenésem, ámde előre tájékoztattam a tisztelt érdeklődőket, hogy akárhogyis, de nekem bizony csupán 3-ig áll módomban emelni az esemény színvonalát, lévén este 8-kor már indul a gépem Pestről. Annak rendje és módja szerint, szűk negyed órás csúszással el is indulok, s így kényelmes tempóban 5-kor már otthon is vagyok. Gyors zuhany, némi sürgetés K részéről, sok gép indul 8 körül, sor lesz a securitynál, lekéssük, nem érjük el, nem vár meg, stb, menjünk már. Persze bőven időben vagyunk, még úgy is hogy valahogy sikerült éppen 10 dollárral kevesebbet váltanom a szükségesnél, így hát útközben még gyorsan beugrunk a Market Centrálba pótolni. A szükséges egyébként 70 lett volna (én pedig úgy emlékeztem hogy van még otthon 45, de mint így kiderült csak 35 volt), mivel az indonéz vízum 35/fő, és hivatalosan nem is fizethető más pénznemben, csak és kizárólag dollárban. Amiből én a szükségesnél egy centtel sem terveztem többet váltani, lévén 270-ért egyszerűen nem vagyok hajlandó. Akkor már inkább euró, az csak 310 ;o) És nem mellesleg talán kevesebbet b@szakodnak vele Indonéziában mint a dollárral, amiből csak és kizárólag kifogástalan állapotú, vasalt 100-as változatokért hajlandóak adni olyan pénzt, ami úgy néz ki mintha legalább ötször jó alaposan kimosták volna.

Tehát, mindennel együtt fél 7-re kényelmesen kint vagyunk. A becsekkolásnál kérdezik hogy hová lesz a menet. Mondjuk hogy Kuala Lumpurba, mire tájékoztatnak, hogy heuréka, az esélyünk megvan a csatlakozás elérésére, annak ellenére is hogy a gép olyan 40 percet késik. És hogy miért késik? Hát mert hó van. Nem, nem itt, hanem Isztambulban, méghozzá akkora, hogy tegnap az egész Atatürk le volt zárva. És ezért minden gép késik, a csatlakozó járat is, ráadásul velünk együtt még vagy 20-an mennek innen Kuala Lumpurba, tehát ezt a gépet nagy eséllyel bevárja.

Gyerünk be, 40 perc nem a világ, a layover amúgyis két óra, belefér. Bent az információs táblákon még a kapu sincs kiírva, csak annyi hogy késik. Ellenben a modern technika segít. K előkapja a laptopot, villámgyorsan hotspotot varázsol a telefonjából, és máris élőben nézzük a flightradaron, ahogy a gép, ami majd minket visz, éppen akkor indul ide Isztambulból. Hát, ebből bizony nem 40 perces késés lesz… És valóban, a tábla immár 10 órás indulást ír. Bízunk benne hogy a csatlakozó járat is késik, de éppen csak annyit hogy még pont elérjük, mert ha többet, akkor bizony a következő csatlakozó már ugrott. Ami persze hogy már nem egy jegyen van, tehát ez némi szívás lenne.

Bár a kapu még mindig nincs kiírva, de azért bemegyünk, hátha biztosítanak vmi kis ellátást addig is, ami amúgy egy légitársaság kutya kötelessége, amennyiben a várható késés meghaladja a 2 órát. És minden bizonnyal ezért írták ki a várható indulást éppen 1:55 perccel későbbre, hogy mindezt mégse kelljen. De ennek ellenére jófejek, adnak egy-egy narancsot, illetve vizet.

Persze a 10 órás indulás is elég irreális, nem is jön össze, csak úgy háromnegyed 11 körül. Addig legalább kiolvasom a kedvenc szennylapom, amit amúgy ilyenkor mindig tradicionálisan a gépen szoktam megtenni. Nem, nem a Best, de még csak nem is a Story magazin, csak a jó öreg Nemzeti sport. Fájdalom, színvonalban ma már ez sem haladja meg az előbbi kettőt, de hát mit tehet az ember ha nincs konkurencia…

Isztambulig az út eseménytelen, leszállás után pedig igyexünk az első táblához, itt van-e még a következő vas. Hát itt van bizony, sőt, ez is késik, éppen ahogy ígérték, pontosan 4 órát. Nabazmeg. 3,5 lett volna az átszállásra, ha kemény hátszél van, akkor az úton max egyet be tud hozni, tehát még éppen integethetünk a Tiger Airways Kuala Lumpur – Szingapúr járatának, ellenben rajta már biztos nem leszünk. Fuck. A helyzetet némileg nehezíti, hogy az Atatürk szélte hosszában no free wifi, tehát még intézkedni sem nagyon tudunk. Ámde egy rutinos utazó ne essen kétségbe. Gyerünk fel az emeletre, az Executive Lounge-okhoz, hátha ott tudunk fogni vmit. És lőn, némi próbálkozás után a HSBC wifije megadja magát, és egy gyors regisztráció után már száguldunk is az információs sztráda legbelső sávjában.

A hátsó kisagyamban egyébként is volt egy B terv, talán azért, mert én eredetileg is busszal terveztem volna Kuala Lumpurból Szingapúrba menni, ámde K hallani sem akart róla, így aztán maradt a repülés. Pedig nem túl nagy távolságról beszélünk, de annál azért nagyobb hogy egy (tervezett) fél 6-os leszállással még aznap emberi időben odaérjünk, így letettem róla. Ellenben az adott helyzetben úgy tűnt hogy mégiscsak ez lesz a megoldás, hacsak nem akarunk egy újabb repjegyet venni, még aznapra, kb aranyáron. És nem, ezt nem annyira akartuk.

Azt tudtam, hogy ezen a viszonylaton célszerű inkább Johor Bahruba menni, egyrészt mert olcsóbb mint közvetlenül Szingapúrba, másrészt pedig a határátlépés elég macerás egy dolog, és simán előfordul hogy a busz otthagy. Ezen kívül pedig a szingapúri BKV amúgy is kijár Johorba, ergo a megoldás adja magát. Már csak az az aprócska info hiányzott, hogy Kuala Lumpur nem kevés buszpályaudvara közül melyikről is mennek a buszok Johorba. Gyors kérdés az Index fórumon, ahonnan az ember egy ilyen utazáshoz rendkívül sok hasznos és fontos infot be tud szerezni, és lám, ezúttal is pár perc múlva már érkezik is a válasz, a legtöbb busz a Bandar Tasik Selatan buszpályaudvarról megy. Innen már csak egy lépés, vajon hogy is jutunk oda, és Google, aki a  barátunk máris dobja, a reptéri gyorsvasút, a KLIA Tranzit úgy fél óra alatt oda is repít. Eddig sem mondhatni hogy izgultunk volna, de innen kezdve sztoikus nyugalommal várjuk hogy teljen az idő.

Ez a repülőút is eseménytelen, és van akkora szerencsénk hogy a leghátsó traktusban két középső négyes sor is tök üres, gyorsan le is csapunk hát az egyikre, így a több mint 10 órás út meglehetős kényelemben telik, felváltva aluszunk teljesen kinyújtózva. A végül majd öt órás késésből kb felet hozunk csak be, így még az integetést is lekéssük.

Nagyjából egy órába telik mire kivonatozunk a terminálról, átjutunk a bevándorláson, és a csomagjaink is összeszedjük. Irány le a vonathoz, és nem sokkal később máris a buszpályaudvaron vagyunk. Ami nem sokban különbözik egy reptértől. Itt is több társaság van, komoly security, nem mászkálunk ám csak úgy le az indulási csarnokba ha nincs jegyünk! De nekünk már van, mivel hiába a kínai újév, és az este fél 12-es időpont, amikor érdeklődök a hogysmint felől, nem kevesebb mint hét társaság ajánlatát teszik elém, válasszak melyikkel szeretnénk menni, egyik jobb mint a másik. Én pedig válaszok, és pár perc múlva máris egy emeletes buszon ülünk, egy kényelmes, hátradönthető fotelben, és robogunk tovább a cél felé. A busz Szingapúrig megy, az odáig menő utasoknak pedig már az indulás előtt kiosztják a belépő formanyomtatványt. Amiből mi is kapunk, lévén a kérdésre, hogy Szingapúrba megyünk-é-e, kapásból vágom rá hogy oda bizony. És ez teljesen jogos is, lévén nem azt kérdezték hogy hová is szól a jegyünk ;o)

Így viszont szépen nem is rugdosnak le még Johor Bahruban, hanem csak a határon, aholis először csak egy szál útlevéllel kell leszállni, még a maláj oldalon, ahol kiléptetnek, majd kicsit később már az összes cuccal, hogy mindent szépen átvizsgáljanak mielőtt beengednek Szingapúrba. Knál kiszúrják a páleszt a kis laposban, ki is túratják vele a bőröndből, forgatják, nézegetik, majd végül csak visszaadják, úgy látszik ez nem veszélyes a mintaállamra. Hogy én abban a pár másodpercben ott mit éltem át, nem kívánom senkinek… Nálam ellenben nem veszik észre a másik lapost, talán csak nem mert ez műanyag? Nah ezt már nem tudjuk meg, úgy látszik, én valahogy jobban jövök ki az ilyen helyzetekből, két éve Busuangán is csak az ő dezodorját vették el, hogy uramisssten ez hajtógázos, ez repülőgépnek még a közelébe sem kerülhet, az én teljesen ugyanolyan hajtógázos dezodorom nem minősült nemkívánatos tárgynak.

A határ túloldalán már vár az egyik sofőr, és nagyon kedvesen fel is terel ugyanannak a társaságnak egy másik buszára, ami pár perc múlva már indul is tovább. Megérkeztünk tehát Szingapúrba, este 10 helyett reggel 5-kor. A körülményeket tekintve nem is olyan rossz ;o)