Egyik kedvenc mondásom: Semmi sem tart örökké. És valóban, minden jónak vége szakad egyszer, ím eljött ennek is az ideje, vagyis elindultunk haza. Méghozzá nem is akárhogyan, csak úgy ugrálunk össze vissza az időben. De részletek alább.
Utolsó este, vacsora megint a szokásos, csak most csirke helyett sertés (vagy esetleg kutya? netán macska? nem, az nem lehet, abból errefelé nem láttunk egyet sem. vagy lehet hogy éppen ezért?), méghozzá az amit K annyira szeret, és eddig még csak úgy háromszor volt. Ezúttal mind a hatan vacsorázunk, így annak rendje és módja szerint hat hal is van. K ezt lelkiismereti okokból nem fogyaszt, ami azt jelenti, hogy én alapból kettővel indulok. Amiből végül három lesz, mert a többiek se nagyon kapkodnak utána, tán unják már, nem csodálom. Én pedig elfogyasztottam az egész éves hal adagom ez alatt a pár nap alatt.
Vacsora után Pam és Grant (a kanadaiak) invitálnak, nagy játék lesz! Ilyet már játszottunk még a második esténken, Scattergories névre hallgat, és amolyan országvároshíresember, csak persze amerikai verzióban, csilivili társasjáték formába öntve. Van egy dobókocka, ami nem kocka, hanem valami másféle test, aminek nem tudom a nevét (ikozaéder tán?), merthogy nem ám hat oldala van, hanem pontosan annyi ahány betű az angol ábécében található. De ennek most nem számolok utána. Aztán vannak kártyák, amikre különböző kategóriák vannak felírva. Amilyen betű kidobódik, azzal kell a kártyán szereplő kategóriához tartozó szót kezdeni. Maximum hármat (örülök ha akár csak egy is megy), és ha másnak éppen az nem jutott eszébe, akkor pontot kapsz. És persze mindezt angolul. Elsősorban, mert nekünk magyarul is lehet. Az olaszoknak meg olaszul. De még így sem megy, valami hihetetlen béna vagyok benne. És az se segít rajtam hogy most csapatban játszunk, K nem elég hogy kompenzáljon, ergo elvernek mint buzi a faszát. Pedig díj is van felajánlva, méghozzá sör!!! És még így sem megy. Talán ezzel érzékeltettem hogy mekkora is a probléma.
Inkább elmegyünk tehát aluszni. A gépünk 5:50-kor indul, mi pedig 4:00-kor innen, kelés tehát 3:15-kor. Ámde én már fél 3-kor felébredek, és utána már vissza sem tudok aluszni, az eddig abszolvált kemény 3,5 óra ellenére sem. Tudat alatt biztos aggódom, nehogy elaludjunk. Tudat felett persze nem, de ez nem segít.
Négyre el is készülünk, ahogy kell, ámde a szomszéd szobában, ahol a sofőrünk, a K által már megnevezett Tukán (Tookan? Tukane? mindegy, így egyszerűbb) aluszik, tök sötét. Kathy, a házinéni számít erre, ezért előkecmereg, és felkelti. Igazán kedves tőle.
Negyed 5 körül sikeresen el is indulunk, forgalom persze ilyenkor nulla, és a reptér sincs annyira messze, talán még időben vagyunk. A parton úgy kb gyök kettővel mehetünk, de hát itt nem is nagyon van út, ez érthető. De aztán a faluban is ennyivel. Ok, nehogy elüssünk valami földön fekvő kutyát. És a falu után is. Kezdek aggódni, ezzel a tempóval a végén még lekéssük a gépet. Kiérünk a nagy és széles, ámde befejezetlen útra, és itt sem gyorsítunk. Tukán nagymami stílusban vezet, azaz max 10 centire a kormánytól, és erősen próbál átlesni felette. Mókás egy látvány. Aztán ráhasal a kormánykerékre. Elkezdünk hangosan beszélgetni, félünk hogy elalszik. Kezdek ideges lenni, már azon gondolkozom hogy javasoljam-e, vezetek inkább én. De K szépen udvariasan megkéri, amint azt írta is már, nem-e lehetne-e hogy egy kicsit gyorsabban menjünk-e, nem szeretnénk lekésni a check-int. Tukán röhög, és 40-ről 50-re gyorsít. Ez már igen, a végén még csak odaérünk. És valóban, méghozzá bőven időben.
Mint ahogy a gép is nagyjából időben indul, és így szintén nagyjából időben, úgy 7:20 körül meg is érkezik Ambonba. Közben a nap is felkel, bámulom egy ideig, majd olvasgatok, mi másról is mint a következő uticélról, mivel az utazás pont olyan mint az alkoholizmus: az ember még meg sem itta a piáját, de már a következő körön gondolkozik. És hogy mi is lesz az? Nem, nem lövöm le a poént, de annyit elárulhatok hogy folytatjuk az ősi kultúrák felfedezését, többek között.
Ambonban még ugyanannyi az idő mint Keien, vagyis GMT +9, ami azt jelenti hogy otthonhoz képest +8. Ennyire keleten még soha nem voltunk, eddig a max otthon +7 volt a legtávolabbi helyeken is, amik közül is a legeslegtávolabbi eddig a Fülöp szigetek volt. De itt most még annál is úgy 1000 km-el keletebbre vagyunk, úgy nagyjából Ausztrália közepe táján, kijár tehát még egy plusz óra.
Utazás fentiekből kifolyólag mindeddig csupán térben történt. Ámde ezután! Időközben azonban kisebb problémák adódnak. Néhány napja már bombáznak ismeretlen számokról mindenféle smsekkel, hogy ekkortól meg ekkortól a terminal fee benne foglaltatik a repjegyed árában, amennyiben egy bizonyos időpont előtt vetted. Egyelőre csak sejtjük hogy az Air Asia lehet az, mégpedig a Jakarta – Kuala Lumpur repjegyünk vonatkozásában, de mivel azt írja hogy benne foglaltatik, azt pedig nem hogy esetleg teendő is lenne, csak annyi hogy csekk jór ímél, így nem aggodalmaskodunk. Ellenben itt most akad wifi, tehát csekkoljuk az ímélt. Az pedig aszondja hogy van egy kis tartozásunk, mégpedig pontosan annyi amennyi ez a bizonyos terminal fee. És hogy ezt fizessük be, mégpedig tegnap 23:59-ig. Nabazmeg, mert ha nem? De erre vonatkozóan nincs info. Viszont nem is akarjuk kockáztatni hogy esetleg aszondják hogy mi aztán itt nem repülünk, így hát jóllehet már elmúlt tegnap 23:59, de azért a netes felületükön gyorsan befizetjük. Megnyugtató mail érkezik, most már minden rendben.
Így dolgunk végezvén felszállunk tehát a gépre, ami viszont még nem indul, összevárja a még érkező ráhordó járatokat, így sikeresen össze is szedünk majd’ egy órás késést. Sebaj, Jakartában hat óránk van az átszállásra, és bár terveztünk még a városba is beugrani egy gyors bevásárlás erejéig, de talán még így is belefér. Főleg mivel ott már két órával kevesebb van. Vissza tehát az időben, 8:45 körül indulunk, és hiába 3 óra az út, 9:45 körül ott is vagyunk, ami csak úgy fél óra csúszás. Bevásárlás még belefér, meg enni sem ártana, mivel ilyesmi ma még nem történt. Gyorsan taxiba vágjuk hát magunk, irány a belváros, egy korábban a fórumon megérdeklődött pláza, aholis ázsiaikaja készletünket tervezzük feltölteni. Vásárlási lehetőséget kerestünk, ami az értelmezésünkben nem feltétlen egy pláza, a belvárosban, vagyis kurvamessze a reptértől, tele Dolce&Gabbana meg Yves Saint Laurent üzletekkel és hasonlókkal, hanem mondjuk a helyi Tesco M5, de úgy látszik nem fogalmaztam elég egyértelműen. Mindegy, szerencsére közvetlenül mellette van egy iszonyat lepukkant utca, tele szakadt sufnikban főzőcskézőkkel meg sütögetőkkel, ez az, legalább eszünk valami normálisat. Nasi goreng rendelődik, K függősége úgy látszik nem múlt el teljesen, meg különben is, ez az utolsó alkalom, úgyhogy itt most ezt megvárjuk, még ha le is késsük a gépet miatta. De van még időnk, így nem is késsük le, pedig még a szokásos sült bizbaszokból is veszünk egy adagra valót. Aztán pedig újra taxi, irány vissza a reptér. Becsekk, szigorún automatával, gyorsan megesszük a kajákat, igazán remek, csak mint mindig. Valahogy minél lepattantabb egy ilyen utcai kajakészítő, annál jobb kaját csinál.
Tehát, lássuk csak hol is tartunk. Egyelőre két órát ugrottunk előre, viszont a következő állomásunk, Kuala Lumpur megintcsak egy órával később van. Ez ám az időutazás, és még hol a vége! Indulás 15:30 körül, út nagyjából két óra, érkezés mégis 18:30 magasságában, lévén helyi idő otthon +7. És így van ez annak ellenére, hogy Kuala Lumpur nyugatabbra van mint Jakarta. Ezeket az időzónahatárokat nem olyan könnyű megfejteni.
Kuala Lumpurban újabb 5 óra layover, vagyis várakozás a két gép között, lévén a következő 23:30-kor indul, és ez már egészen Isztambulig visz, ami már csak otthon +1 óra, és valamikor holnap reggelre oda is érünk, már persze ha minden jól és a tervezettek szerint megyen. Az pedig, hogy hogy megyent, kiderül majd ha már túl leszünk rajta, mert egyelőre még csak a boardingot várjuk, tehát ha minden jól megy, folytatása következik ;o)
