Sziasztok, Bob vagyok, egy viragokbol keszult aldozati csokor, amit a Bromo vulkannak aldoznak az emberek. Tobb tarsammal egyutt reggel ota varom, hogy valaki megvegyen engem es elvigyen bedobni a vulkan kraterebe.

Itt fenn, a Penanjakan hegyen, ahol eppen vagyunk, jo hideg van, fagyoskodunk a barataimmal, probalnak eladni minket azoknak a turistaknak, akik erre a hegyre erkeznek fel hajnalban napfelkeltet nezni. Kulonleges hely ez amugy, innen tobb vulkan is lathato jo idoben, ezert szeretnek ide jonni. Mar lassan hajnal 5 van, kezd pirkadni, megerkeztek azok a turistak, akiket jeep-pel hoztak fel es erkeznek azok is folyamatosan, akik ojekkel jottek fel ide. Egyelore viszont sajnos senki sem akar engem megvenni.

Ahogy telik, mulik az ido, mar mindenki felert a kilatopontra, meg is neztek a napfelkeltet. Ma kulonosen sok volt a felho, alig lehetett latni valamit, de azert igy is impressziv latvanyban volt resze az ideerkezoknek. Amikor ezt megneztek, at is indulnak a Bromohoz, igy lassan nekunk kis szedelozkodnunk kell…

…mikor is hallom, hogy az egyik tarsamat probaljak epp eladni utolso pillanatban egy kedves noi hang tulajdonosanak. O mondja, hogy jo-jo, szeretne o egy ilyen maciszeruseget, mint amilyenek mi vagyunk, de nem zoldfulut am, hanem lilat, amilyen nekem van! Nyilik is a zsak, amiben eddig vartam turelmesen a sorsom, latom a nagy kek szemet es a szoke furtjeit, o rammutat, szerelem elso latasra, az ove is vagyok, visznek magukkal ezzel a nagy magas emberrel.

Gondoltam egybol, hogy ha mar megtortent a vasar, mi is megyunk at a Bromohoz, de nem ez tortent. Visszamentunk a kilatopontra es onnan bamultuk immaron harman a felhoket es a vulkanokat. Folyamatosan mosolyogtak ram, fenykepeket csinaltak rolam, kozos kepeink lettek a Szokevel, kozosek a vulkanokkal is es termeszetesen olyan is, ahol csak mi harman vagyunk. Es elneveztek Bobnak. Jo, ha tudjatok, mas hasonviragu baratomat meg senki nem nevezte el!

Igy ultunk mi ott fenn, harman, nezelodtunk, majd amikor eljott a fel nyolc, elindultunk. Mondtak, hogy keszuljek, nagy seta var rank, mig aterunk a Bromohoz es csuda dolgokat fogok am latni. Es amit igertek, ugy is lett! Gyorsan meg beultunk egy nyitva tarto kis kajaldaba, ahol felszurcsoltek egy-egy meleg levest, vettunk inni meg, aztan elindultunk lefele a hegyrol.

Gyonyoru tajon vezetett az utunk, csak bamultuk a felhoket es nem gyoztunk betelni a panoramaval. Meg elugrottunk egy masik kilatlohelyre is, ahol csak mi voltunk egyedul. Amig mar mindenki mas a karterben levo homoktengerben autozik/motorozik, addig nekunk milyen jo itt fenn, csend van, csak a szel suhogasat es a madarak csiripeleset halljuk.

Kozben hallom, ahogy beszelgetnek egymassal. Nagyra nyitom a kis virag fulem es megtudom, hogy jo koran keltek, negykor indultak fel a falubol setalva. Kemeny utjuk lehetett felfele, mivel a csucsra tenyleg maszni kell, foleg reggel, sotetben, felhoben, huuuuh, nem semmi! A Szoke mondja, hogy azert o jol elfaradt, a Nagyember dicseri, milyen ugyesen kibirta es felmaszott, de cukik ezek, milyen jo, hogy hozzajuk kerultem! Csinalunk meg ujabb fotokat, aztan nekiindulunk a hegyrol levezeto  hosszu, kacskaringos utnak.

Mikozben setalunk, szegenyeknek jo meleguk lett, vetkoznek lefele, hat persze, vegre sut a nap, nem kell ide a meleg pulcsi. Seta kozben mindig szolnak hozzam par kedves szot, latszik, hogy imadnak. Ez a Szoke meg folyamatosan vigyorog  ram es Bobinak becezget. Imadom!

Mar lassan egy oraja kutyagolunk lefele, de latjuk, hogy messze meg a krater alja, kisse elkezdunk aggodni, mikor fogunk innen lejutni, plane, hogy hirtelen egy emelkedo tarul a szemunk ele. A Szoke azonnal elkezd aggodni, hogy  oda a reggeli menet utan hogy fog felmenni (en is aggodom, hat tenyleg faraszto lehetett a felfele vezeto ut es raadasul azota is setaltunk nem keveset), mig erre a Nagyember szerval egy motorost, aki levisz minket a homoktengerig. Felpattanunk a motorra mind a negyen, a Szoke fog a kezeben es nekiindulunk a lefele vezeto hegyi uton. Elkepeszto a motoros csoka, ugyesen vezet. Az út nem szukolkodik franko hajtukanyarokban, a Szoke ugy latom, kisse fel, de nem tudja, hogy nem kell aggodnia, hiszen itt vagyok en, majd megvedem oket!

Rendben leerunk, elkoszonunk a fazontol, aztan nekivagunk a homoksivatagnak. Elkepeszto a taj. Nem is gondoltam volna, hogy en ezt valaha igy lathatom. Bandukolunk ott harmasban, hallom, hogy kicsit olyan ez, mintha  a Holdon jarnank. De jo, igy en is majdnem jartam a Holdon, ahogy ok. Fotoznak folyamatosan mindent (es engem is), nem gyoznek amuldozni a latottakon es azt mondjak, ehhez foghatot eddig meg sosem lattak. Azt el is hiszem! Nem mindennapi vulkannak vagyok en az aldozati csokra, meghiszem azt, hogy lenyugozo!

Ut kozben tobben kinaljak nekunk a lovukat, hogy menjunk azzal, de folyamatosan visszautasitjak oket, hogy ok bizony setalni akarnak. Nem is erti oket senki sem, hogy ezt hogy, mivel itt senki sem setal, csak motorozik vagy autoval kozlekedik.

Lassan odaerunk a Bromo aljahoz, var rank meg egy maszas es 247 lepszo a krater peremeig. Hallom, ahogy a Szoke mondja a nagyembernek, hogy nincs szive engem beledobni a kraterbe! De hat hello, en azert vagyok! Azt mondja, annyira cuki vagyok, hogy nem akarja, hogy szettorjek, igy talaljanak valami mas megoldast arra, hogy engem valahol elhelyezzenek. Meg is kapjon a Bromo, de ne ugy, hogy nekem valami komoly bajom essen. Milyen kedvesek ezek a feher emberek!

Felmaszunk a krater peremere, ahonnan latjuk a fortyogo belsejet. Kenes fust szall fel, remisztonek nez ki, hat valoban ide szoktak minket behajitani?! Latom, hogy a tobbiek sajnos igy jartak, szomoru a latvany nagyon.

A Szoke egyszercsak szol, hogy setaljunk vegig a perem szelen, jo messzire es ott majd kitalalunk valamit, mi legyen velem. Amikor mar jo messzire ertunk a turistas helytol, latom, hogy kinezett nekem egy olyan helyet, amit messzirol nem lathat senki es oda beasnak engem. Kis labacskaimat ellepi a vulkani homok, befele forditanak a krater fele, hogy tudjam nezni es vigyazni a Bromot. Csinalnak velem meg par kozos kepet, aztan a Szoke megsimogatja a lila viragfuleimet es elkoszonnek tolem.

Nehez a bucsu pillanata. Latom, ahogy tavolodnak es uuugy mennek veluk, akarhova is mennek. A Szoke amugy mondta is ut kozben, hogy hazavinne magaval (vajon hol is lehet az?), de azt ugye nem lehet, mert a repulore engem sajnos nem engednenek fel. Igy hat maradok itt, vigyazom a vulkanom es kozben tavolrol kiserem oket es vigyazom az utjukat, barhova is mennek.

Meg latom oket a messzesegben, ahogy bamuljak, a kavargo fustot es nezik a tajat, kozbe lopva, ovo tekintettel felem neznek, hogy nehogy a kozelembe jojjon barki is.  Aztan egyszercsak eltunnek a semmiben, elindulnak le a vulkanrol. Elottuk van meg egy oras seta, vissza a faluig, belegondolvan nem semmi tavott tettek meg ok a mai napon! Keves turista szokott ennyit itt lenni, mint ok. Mindenki csak rohan, napfelkeltet nez, majd a Bromohoz atszalad, de igazan nagyon kevesen vannak, akik kielveznek minden percet, amit itt lehetnek. Szivbol orulok, hogy ok engem valasztottak es veluk lehetettem egesz nap!